2025. június 12-én rendezték meg a "Curia romana e nazioni europee" című, többéves nemzetközi projekt zárószimpóziumát az Örök Városban, az Istituto Nazionale di Studi Romani patinás falai között. Az INSR-ben megrendezett szimpózium kiemelkedően fontos momentuma a budapesti székhelyű Fraknói Kutatócsoport 'master plan'-jének. Eszerint a levéltári alapkutatás központi helyszíne a Vatikán, a feldolgozás hosszas folyamata idehaza megy végbe, az eredmények prezentálása pedig ismét Rómában, értő, rangos nemzetközi tudományos közegben, fórumon történik.


2025. június 16.

A Fraknói Kutatócsoport és a BTK Moravcsik Gyula Intézet szervezésében 2025. május 29–31. között, immáron tizenegyedik alkalommal került megrendezésre a Fraknói (Nyári) Akadémia, Nagyvárad után ezúttal ismét Budaörsön, valamint először Budapesten. A rendezvény első napjának délutánján Tusor Péter kutatócsoport-vezető és a PPKE BTK dékánja, Birher Nándor megnyitóbeszédét követően a budapesti Központi Papnevelő Intézetben vette kezdetét a program. Az idei évben az erdélyi (egyház)történelem és történetkutatás állt az Akadémia középpontjában.


2025. június 3.

Fraknói Vilmos római tudományos örökségét a – Monumenta Vaticana Hungariae-t 2002/2004-ben életre keltő  –Collectanea Vaticana Hungariae képviseli az Örök Városban. A tudományos alapkutatási eredményeket közlő újabb és újabb kötetek megjelenési helye "Budapest–Róma".

2025. június 29.
  • 0
  • 1
  • 2

„A  Pázmány Péter Katolikus Egyetem 1999-ben Erdő Péter rektor által alapított Egyháztörténeti Kutatócsoportjának meghatározóan római irányú, részben pedig egyházmegye-történeti kutatásait, publikációit (Collectanea Vaticana Hungariae – Collectanea Studiorum et Textuum) viszi tovább önállóan, OTKA, MTA, HUN-REN, NKFIH és egyéb pályázati források bevonásával, hatékony nemzetközi együttműködés keretében.”

 

Tovább >>

Legfrissebb kiadvány

Tudomány-népszerűsítés

Sági György
Újkor.hu

A közel kétezer éves pápaság az egyik legrégibb és máig fennálló emberi intézmény, talán csak a japán császároké korábbi.

Események – Fraknói-centenárium

- Előadás Bécsben a kora újkori nunciusokról