„A Collectanea Vaticana Hungariae pozitivizmus-kori elődjén túlmenően (Monumenta Vaticana Hungariae) a vatikáni magyar történeti kutatások témakörébe vágó monográfiákat, tanulmányokat, regesztaszerű és teljes forrásközléseket, repertóriumokat és bibliográfiákat közöl, minden további belső – műfaji – tagozódás nélkül”. Ez a lényegre törő leírás található a CVH sorozati Open Access oldalán. A hangsúly a történettudományi feldolgozásra és feltárásra esik. A vatikáni anyag repertorizálása csupán kiegészítő jellegű tevékenység a Fraknói Kutatócsoport számára. Az archivisztikai munkálatok ugyanakkor új távlatokat nyitnak a széleskörű, érdemben folytatott nemzetközi, római tudományos kooperáció terén.
A CVH I/23-as, most napvilágot látó kötete az első a sorozat két évtizedes fennállása alatt, amely nem Budapest–Róma, hanem Budapest–Città del Vaticano impresszummal, és az Archivio Apostolico Vaticano társkiadásában jelenik meg (Collectanea Archivi Vaticani 128). Címe: L’Archivio della Nunziatura Apostolica in Ungheria (1920-1939).
Nem lebecsülve a 2016-ban megjelent magyar nyelvű inventárium (CVH I/14) eredményeit – erre való tekintettel került megállapításra a mostani frontespizio – fontos kihangsúlyozni, hogy jelen, olasz nyelvű munka lényegében nem annak 2.0-ás változata. E mű jóval bővebb, mindben követi a hasonló vatikáni levéltári könyvinventáriumok (a nunciatúrák közül például CAV 42. 64. 82. 97. 112. 124. 125.) metódusát. Minden esetben szinte iratszintig lemenően pontos jelzetet ad. Egyedüli szerzője az összes dokumentum autopsziáját elvégző Nagy Katalin, aki munkáját Tusor Péter tevékeny koordinálásával végezte a Moravcsik Gyula Intézet Hungarika-osztálya keretében. A 438 oldalt számláló, vatikáni megjelenésű kötet ennek az új intézetnek ugyanúgy büszkesége, mint a Fraknói Kutatócsoportnak. Külön kitüntető öröm, hogy ez az érdemi együttműködés az egyetemes történettudomány legfontosabb forráslelőhelyével – egyben az Apostoli Szék egyik legjelentősebb tudományos műhelyével – éppen a név- és programadó Fraknói Vilmos (1843–1924) püspök, történész, MTA főtitkár centenáriumi évében valósulhatott meg.
A CVH I/23 (= CAV 128) rövid leírása és online hozzáférhetősége: itt