Előadás Thury Györgyről Nagykanizsán

Kanász Viktor évek óta kutatja Thury György kanizsai kapitány életét, katonai tevékenységét, korabeli megítélését, valamint emlékezetét. Ennek eredményeiről tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást 2021. október 22-én a Kocsis Edit által szervezett Hadtörténelmi esték pénteki programján a nagykanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Házban. Az előadása során kitért a híres kanizsai kapitány családjára, a nemrég előkerült gyűrűspecsétjére, valamint a korabeli ábrázolásaira. Részletesen ismertette, milyen volt a korabeli bécsi és magyarországi megítélése, és hogyan bontakozott ki a kutlusza. A legendák tisztázása végett szóba került állítólagos hatszáz párviadala, a neki tulajdonított karabély sorsa, valamint a Thaly Kálmán által az ő nevével híressé vált Zöldítsétek egek kezdetű ének.  Végül sírja helyét keresve bemutatta az ide vonatkozó valamennyi fellelhető írott és képi  forrást. Közel egy órás előadása zárásaként pedig arra a kérdésre kereste a választ, hogy Thury két híres kortársa, Zrínyi Miklós és Dobó István mellett miért lett országosan jóval kevésbé ismert.

Az elmúlt időszak kutatási eredményeit a nagykanizsai Thúry György Múzeum kiadásában megjelenő Oroszlán a végvárban. Thury György és Nagykanizsa című kötet foglalja majd össze, aminek a bemutatója 2021. november 30-án, 16:30-kor kezdődik a nagykanizsai Plakát Házban, ahol 2020-ban a CVH I/17. kötete is bemutatásra került.