A Fraknói Kutatócsoport VII. egyetemi műhelyszemináriuma

November 21-én a győri Brenner János Hittudományi Főiskola dísztermében került sor a Fraknói Kutatócsoport VII. egyetemi műhelyszemináriumára, amelyen Nemes Gábor és Kruppa Tamás ismertették most lezárásra kerülő kutatásaikat, valamint az eredményeket bemutató köteteket.

A VII. Fraknói Nyári Akadémiának is helyet adó Főiskolán Lukácsi Zoltán kanonok köszöntötte a hallgatóságot. Őt követően Tusor Péter megnyitójában kiemelte, hogy a Fraknói Kutatócsoport számára a vatikáni kutatási eredmények disszeminációja egyaránt fontos a római tudományos életben (vö. 2018, 2019, DHI 2022) és idehaza is. Utóbbira rendszerint a felsőoktatáshoz kapcsolódóan kerül sor, a "műhelyszemináriumi" forma ezt fejezi ki. Az első és hatodik ilyen alkalom a PTE-n, a második, harmadik és negyedik egyetemi műhelyszeminárium a PPKE-n, az ötödik pedig az SzTE-n valósult meg, meghatározóan közvetlenül kapcsolódva az egyetemi oktatáshoz. 

A Nemes Gábor győri műhelyszemináriumi referátuma alapjául szolgáló Repertorium Pontificiorum Documentorum in Regnis Sacrae Coronae Hungariae existentium (1417–1526) kötet egy olyan kézikönyv, amelynek fő célkitűzése a Kárpát-medence levéltáraiban fellelhető, 1417 és 1526 között kiadott pápai kiadványok (kéziratos példányaik, kiadásaik) számba vétele volt. A projektnek voltak historiográfiai előzményei is. Először 1953-ban Franco Bartoloni vetette fel az 1198 és az 1417 közötti, a Vatikáni falain kívül fennmaradt eredeti pápai oklevelek összegyűjtésének szükségességét. Gondolatát Giulio Battelli vitte tovább és az Index Actorum Romanorum Pontificum című, jelenleg nyolckötetes sorozatban öltött testet.

Az előadó gyűjtése alapján kijelenthető, hogy a Kárpát-medence levéltáraiban 1064 kéziratos példány – köztük 344 eredeti – 672 oklevélszöveget őrzött meg. A források összegyűjtésén túl érdemes alaposan megvizsgálni a számba vett okleveleket. Bár a legtöbb oklevélszöveg a hosszabb pontifikátussal rendelkező IV. Sixtus, VI. Sándor és IV. Jenő pápák pontifikátusából őrződött meg, mégis azt mondhatjuk, hogy ha az egyes évekre eső oklevélszövegek eloszlása többé-kevésbé egyenletesnek mondható. Ha összevetjük a Vatikáni Levéltárban fennmaradt magyar vonatkozású pápai kiadványokat az előadó által vizsgáltakkal, akkor azt mondhatjuk, hogy a középkori magyar királyságba küldött pápai okleveleknek legfeljebb 2-3%-a őrződhetett meg korunkra.

A fennmaradt pápai kiadványok tematikájuk alapján a következők csoportosíthatók. Nagy részük perek vagy kiváltságok ügyében kelt, míg a diplomáciai, a kinevezési és a confessionale típusú ügyekben kiadott oklevelek száma elenyészően kevés. A pápai bullák sorsának vizsgálatában segítséget jelentenek a régészeti feltárások során előkerült ólombullák is.

Angliában, valamint Németország, Ausztria területén több bullát is találtak sajátos városi környezetben: latrinákban és hulladékgödrökben. A feltárás kizárta, hogy ezek a reformáció idején antiklerikális jellegű cselekmények során kerültek volna oda, egyértelműen még a középkor folyamán dobták ki őket ezekre az „illetlen” helyekre. Céljuk minden bizonnyal a megsemmisítés, a másodlagos felhasználás megakadályozása lehetett. Nagy számban kerültek elő sírokban is pápai bullák szerte Európában. Magyarországon talán a leghíresebb Janus Pannonius pécsi sírja, de találtak Egerben, Veszprémben, Abasáron és Rudinán is. A magas rangú klerikusok temetkezésénél feltárt bullák funkciója összetett lehetett. Mivel szinte biztos, hogy kinevező oklevelekről volt szó, így azok az adott személy halálával érvényüket vesztették, és így a megsemmisítés szándéka is szóba jöhetett. Emellett az eltemetett személy rangját is mutathatták, másrészt az apostolfejedelmek óvó szerepét sem zárhatjuk ki. A mezőgazdasági területen, szántóföldön előkerült bullák funkciójában is az óvó-védő szerep lehetett a fontos. Közép-Európában a búza aratása egybefonódott Szent Péter és Pál apostolok személyével így az elásott bulláktól jó termést és problémamentes aratást remélhettek.

Nemes Gábor előadását követően Kruppa Tamás Forgách Ferenc nyitrai püspök majd esztergomi érsek politikai levelezését ismertette, amely az előadó gondozásában a CVH II/9-es köteteként, az előző kutatási peridódus részprojektjének lezárásaként látott napvilágot. A kutatás alapjául szolgáló források több itáliai, ausztriai és magyarországi levéltárban szétszórva találhatóak meg, de zömüket a Vatikáni Apostoli Levéltár, valamint a Biellai Állami Levéltár fondjaiban őrzik. A kiadás érdekessége, hogy nemcsak a Forgáchnak írt, illetve általa írt politikai tematikájú leveleket közli, hanem a tematikailag ide illeszkedő nunciusi jelentéseket, egyéb leveleket is, amelyek Forgáchról szólnak: ennek fontosságát jelzi, hogy a 212 iratból álló kötetből 92 darab csekély kivétellel kiadatlan Forgách levél mellett 75 zömmel nunciusok által írt jelentést találunk.

Kruppa előadásában hosszan kitért Forgách jellemére, amelyet egyrészt az indokol, hogy személye és tevékenysége már a korban is erős érzelmeket váltott ki, másrészt az utókor máig adós egy olyan modern pályaképpel, amely a körülményekhez képest objektívebben, tehát felekezeti elfogultságoktól mentesen mutatja be Forgáchot. Az előadó ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy a kép tisztázását nehezíti utóda, Pázmány Péter tevékenysége, aki miatt máig elhanyagolták elődje munkásságát.

Kruppa kitért a levelezés egyenetlenségére, hogy tudniillik Forgách, illetve a hozzá köthető politikai érdekű levelezés mindössze 10 évet ölel fel: a források döntő többsége ugyanis az 1606–1609 közötti időszakból származik, a fennmaradó iratok nagyobbik része 1610–1615 között született és mindössze néhány iratot találunk az 1606 előtti korszakból. Ennek a fő oka a Bocskai felkelés következtében a Habsburg Monarchián belül előálló rendkívüli politikai helyzet és válság, amelyet tovább éleztek a Habsburg dinasztián belüli ellentéteket. A válság, amely egészen 1609-ig elhúzódott, fő elemei a protestáns felekezetek szabad vallásgyakorlatának engedélyezése, a főpapok hivatalviselésének korlátozása, a világi bíróságok jogkörének bővítése az egyháziak rovására, az elkobozott egyházi birtokok jövőjének kérdése, illetve a jezsuita rend kitiltása voltak. Ezek azzal fenyegettek, hogy megszűnik a katolikus egyház létalapja, sőt végső soron eltűnik a magyarországi katolicizmus. Forgách vitathatatlan érdeme, hogy ezekben a sorsdöntő években sikerült ezt megakadályozni. Az előadó szavait felidézve meg- illetve átmentette a magyarországi katolicizmust, amelyet azután Pázmány Péter felemelt.

Az előadó kiemelte Forgách és a jezsuita rend különleges kapcsolatát, hangsúlyozva, hogy eredetileg lutheránus volt, akit a jezsuiták térítettek meg, az ő iskolájukban tanult, sőt be is szándékozott lépni a rendbe. Ez a szoros kapcsolat a későbbiekben is megmaradt, amely a bíboros sokrétű és sokoldalú támogatásában fejeződött ki.

Az előadás az okmánytárban megtestesülő kutatási eredmények ismertetésével nemcsak a magyar katolikus egyház méltatlanul háttérben maradt alakjának tevékenységét értékelte újra, hanem rámutatott arra, is hogy Forgách politikai tevékenysége igen fontos máig kellően számba nem vett adalékokkal gazdagítja tudásunkat a Habsburg Monarchia egyik igen fontos időszakáról.

A rendezvényt Fedeles Tamás zárta le, felhívva többek közt a hallgatóság figyelmét a Kutatócsoport köteteinek pozitív római fogadtatására. Egyúttal invitált mindenkit a VIII. Fraknói Nyári Akadémia előadásait publikáló új tanulmánykötet: Magyarország és a római Szentszék III (CVH I/21, Bp.-Róma 2022) december 13-ai bemutatójára.