Tudomány-népszerűsítés

Migráció a történelemben címmel rendezett kerekasztal-beszélgetést 2015. október 20-án a Kubinyi András Történész Műhely a PPKE BTK piliscsabai campusán. Az eseményt nagy érdeklődés kísérte. A rendezvényen Rácz György (PPKE BTK Medievisztika Tanszék) moderálásával Forgó András (PPKE BTK Újkori Történeti Tanszék), Kőszeghy Miklós (PPKE BTK Ókortörténeti Tanszék) valamint Tüske László (PPKE BTK Keleti Intézet) fejtette ki nézeteit. Rácz György bevezető szavaiban annak a véleménynek adott hangot, miszerint noha a történelem nem példatár, ennek ellenére tanulhatunk belőle, s ez a migráció több ezer éves történetére is igaz. A beszélgetést két nagy téma uralta: a történelem nagy migrációs hullámainak jellegzetességei, illetve az asszimiláció kérdése.
Az elmúlt időszakban Veszprémet érintően is megfogalmazódott az egyházmegye történetét bemutató monográfia megírásának szükségessége. Az ehhez szükséges alapkutatások örvendetes gyarapodásáról győződhettek meg azok, akik részt vettek a 2017. október 10-én a Kubinyi András Történész Műhely által szervezett könyvbemutatón, ahol a MTA BTK Történettudományi Intézetének, a Veszprémi Főegyházmegyei Levéltárnak és a MNL Veszprém Megyei Levéltárának elmúlt években megjelent köteteit ismerhették meg az érdeklődők.
Az elmúlt években a Kárpát-medencei magyarság történész-hallgatói példás módon szervezték meg saját egyesületeiket, műhelyeiket, amelyek tudományos, tudománynépszerűsítő és közösségi programjaikkal meghatározó szereplőivé váltak az egyetemi universitas világának. Igaz ez a 2011 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem öntevékeny köreként működő Kubinyi Andás Történész Műhelyre is, ami felvállalta, hogy 2018. március 21. és 23. között megrendezi a Kárpát-medencei Történész Műhelyek Konferenciáját, lehetőséget biztosítva ezáltal az új tudományos eredmények bemutatására és egymás megismerésére. Erre minden lehetőség adott volt, ugyanis a Kárpát-medence 17 műhelye vett részt a nagy érdeklődés mellett lezajlott konferencián.
2018. május 16-án szervezte meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen működő Kubinyi András Történész Műhely az Egyháztörténeti Klub következő előadását az egyetem Mikszáth téri épületé­ben. Ezúttal Mózessy Gergely, a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár vezetője Prohászka Ottokár megítéléséről tartott előadást, amelyen három résztémáról esett szó: az előadás elején Mózessy röviden vázolta Prohászka életrajzát, külön kiemelve a sajtóban róla életében megjelenő írásokat, ezt követően beszélt Prohászka történeti megítéléséről, végezetül felvázolta a kutatás mai állapotát.
Régi vágya valósult meg a pázmányos hallgatóknak, amikor 2011 júniusában megalakult a történész műhelyünk, amely a Pázmányon is oktató híres középkorász, Kubinyi András nevét vette fel. Régi vágy volt ez, hiszen több hamvában halt kezdeményezés után is nagy volt az igény egy, a történelem szak életét színesebbé tevő műhelyre, ami igyekezett a megalakulástól kezdve eltelt négy évben eme igényeket kielégíteni.
2015. március 8-án a PPKE BTK piliscsabai campusán került sor a Kubinyi András Történész Műhely Kalandozások workshop című rendezvényére. Az első alkalom a honfoglalást követő kalandozások jegyében telt – új és izgalmas kutatási eredményekkel és nézőpontokkal gazdagítva a korszak iránt érdeklődőket. Kanász Viktor elnök megnyitó gondolataiban kiemelte az esemény lényegét, amelynek célja, hogy egy-egy tematikus egység égisze alatt egyesítse azokat a fiatal kutatókat, akik a történettudomány különböző területeit művelik. A három előadó – Bácsatyai Dániel (PhD hallgató PPKE BTK), Haramza Márk (PhD hallgató PPKE BTK) és Varga Mátyás (MA hallgató PPKE BTK) – más-más szegmensét ragadta meg a témának.
2015. szeptember 24-én délután különleges eseménynek adott otthont a PPKE BTK Sophianum 205-ös terme – ekkor került sor a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár hármas könyvbemutatójára. Az esemény házigazdáinak nevében Forgó András (PPKE BTK) megnyitó szavaiban kiemelte a könyvbemutató helyszínének apropóját: a levéltár vezetője és munkatársa, Karlinszky Balázs, valamint Varga Tibor László egykor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem történelem szakos hallgatói voltak.
Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc a mai napig a hazai közbeszéd tárgya. A mozgalmas hónapok eseményei közül kiemelkedik a „dicsőséges” tavaszi hadjárat. A Kubinyi András Történész Műhely Hadtörténeti Műhelyének meghívását elfogadva e hónapok hadieseményeinek bemutatására vállalkozott 2017. május 18-án A PPKE BTK Mikszáth-téri épületében Hermann Róbert hadtörténész, a szabadságharc elismert kutatója.