Egri püspökök a bécsi udvarban (16–17. század)

CLASSIS III
fasc. 3
Fazekas István

 

FAZEKAS ISTVÁN, Egri püspökök a bécsi udvarban  (16–17. század) (CST III/3; Előadások a Fraknói Nyári Akadémián 2), Budapest 2019. 37 p.

A Magyar Királyság életében a mohácsi ütközet (1526) sok szempontból fordulópontot jelentett. Ezek közül az egyik legmesszebb kiható következmény az volt, hogy Magyarország egy sok országból, tartományból álló összetett állam része lett, amelyet a történetírás korábban Habsburg Birodalom, ma leginkább Habsburg Monarchia néven szokott emlegetni. A magyarországi Habsburg uralom működtetésében fontos szerephez jutottak úgy a központi igazgatás, mint a Magyar Királyság központi kormányszervei. A bürokratikus apparátus teszi lehetővé az uralmi terület kiterjesztését és a területszerzéshez szükséges hadsereg fenntartását biztosító pénzösszeg előteremtését (Staatsbildungskriege, Finanzstaat, fiscal-military staate). A folyamat kezdetén a hivatali apparátus tagjai nem csekély részben az egyháziak közül kerültek ki, ill. olyan tisztviselők voltak, akik egyházi javadalomból éltek, és többnyire maguk is kénytelenek voltak az egyházi rendeket felvenni. Az oszmánok térfoglalása, illetve reformáció előretörése a 16. század derekán a klerikusok száma látványosan visszaesett, ennek következtében a hivatali apparátusbeli jelenlétük is lecsökkent.

Magyarország esetében ugyanakkor a főpapság sokáig jelentős szerepet játszott a felső államigazgatásban, amelynek hátterében több ok állt. A Habsburg királyok könnyebben szót értettek a főpapokkal mint az öntudatos magyarvilági urakkal. Az állam fenntartása költségeit csökkentette a főpapok igénybevétele, akik egyházi javadalmukból fedezték költségeik jelentős részét. A Magyar Királyság három igazán fontos állami tisztségét, a helytartói posztot, a Magyar Kamara elnöki posztját és a magyar kancellári tisztséget a 16. században javarészt főpapok töltötték be. A 17. században csupán a kancellári poszt maradt főpapok kezén, a világi elit a magyar állam két másik fontos tisztségét birtokba vette. A három hivatalt viselő főpapok közül többen az egri püspöki méltóságot is viselték. Három helytartó került az egri püspökök közül: Szalaházy Tamás (1531–1532, egri püspök 1527–1535), Ujlaky Ferenc (1550–1554, egri püspök 1553–1555), Radéczy István (1573–1586, egri püspök 1572–1586). Két kamaraelnök: Radéczy István (1568–1586, egri püspök 1572–1586), Szuhay István (1596–1608, egri püspök 1598–1607). Három kancellár: Szalaházy Tamás (1527–1535, egri püspök 1527–1535), Oláh Miklós (1543–1568, egri püspök. 1548–1553), Lippay György (1635–1642, egri püspök 1637–1642).

Az előadás a hat személy hivatali pályája bemutatásával illusztrálja az egri püspökség kora újkori magyar katolikus hierarchián belüli helyzetét. A hat egri püspök mindegyike kora fontos szereplőjének számított, általában hosszú hivatali karriert és egyházi pályát tudhattak maguk mögött. Kiemelkedik közülük Szalaházy Tamás és Oláh Miklós, utóbbi később esztergomi érsek, mindketten I. Ferdinánd kormányzatának fontos, nyugodtan ki lehet jelenteni, kulcsszereplői voltak. A harmadik kiemelkedő figura Lippay György későbbi esztergomi érsek, aki III. Ferdinánd korának volt kiemelkedő magyarországi politikusa és egyházfője. A püspökség helyzetét befolyásolja az oszmán előrenyomulás és a reformáció, amelynek során területe egy része hódolt terület lesz, illetve hívei nem csekély részben valamely reformációs irányzathoz csatlakoznak. Jelentős változást jelent a Lippay György egri püspöksége (1637–1642) idején kibontakozó rezidencia vita (1637–1639), amikor Róma arra akarta kötelezni a püspököt, hogy lemondva a trentói előírásokkal összhangban kancellári hivatalról vonuljon egyházmegyéjébe. A bécsi udvar támogatásával Lippay elérte felmentését, de a Bécstől távol fekvő egyházmegye ettől kezdve nem jött szóba hivatalnok-püspökök egyházmegyéjeként. A következő évtizedekben két kancellárrá előlépett egri püspök is lemondott egyházmegyéjéről kinevezését követően (Pálffy Tamás 1669, Korompay Péter 1686). Míg 1527–1699 közötti évtizedekben kinevezett 22 egri püspök közül csupán hat nyert főhivatalnoki kinevezést, addig a két másik fontos magyarországi javadalom, Győr és Nyitra esetében ez az arány 17/9, illetve 19/12. A Bécsből könnyen igazgatható Nyitra és Győr egyértelműen főlénybe került a középkorban még az ország egyik legjelentősebb egyházi javadalmának számító Egerrel szemben.