2022. március 23-án a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) rendezte meg a Fraknói Kutatócsoport VI. egyetemi műhelyszemináriumát. A helyszín azért is szimbolikus, mert az első műhelyszemináriumnak is a Pécsi Tudományegyetem adott otthont: a két rendezvény így mintegy keretbe foglalja a kutatócsoportnak a kurrens tudományos eredményeknek az egyetem oktatásba intergrálását célul tűző rendezvénysorozatát. A megjelenteket Tusor Péter, a kutatócsoport vezetője köszöntötte, aki a vatikáni magyar kutatásokat és a kutatócsoport működését röviden felvázolta. Ezt követően jelképesen átadta a Collectanea Vaticana Hungariae (CVH) és más kutatócsoporti kiadványok a PTE könyvtárából még hiányzó példányait. Bevezetője végén gratulált Fedeles Tamásnak, a Pécsi Tudományegyetem tanárának és a kutatócsoport főmunkatársának akadémiai nagydoktori védéséhez.
Fedeles Tamás egyetemi előadása a Kutatócsoport fontos, a CVH I/18-as kötetében relalizálódott középkori részprojektjét ismertette, melynek középpontjában a Kárpát-medence területéről érkezők kúriai szentelései álltak. A kutatás alapjául szolgáló források túlnyomó része a Vatikáni Apostoli Levéltárban őrzött, a kúriai promóciókat dokumentáló Libri formatarum regisztersorozat köteteiben találhatóak, amelyek az 1425 és 1524 közötti időszakot ölelik fel. E forráscsoport mellett további vatikáni, római és hazai archívumok vonatkozó dokumentumainak, valamint a kurrens nemzetközi és a csekélyszámú hazai szakirodalom felhasználásával igyekezett az előadó széles kontextusba ágyazottan bemutatni a témát. A római Kúriában időről időre feltűntek azok a külföldi, köztük a Kárpát-medence területéről származó ifjak, akik az egyházi rend szentségének különböző grádusait kívánták felvenni. Habár a magyar származású, illetőleg a magyarországi egyházi javadalommal rendelkezők kúriai szentelése nem ismeretlen a magyar medievisztika számára, hiszen a korábban vizsgált és közreadott pápai kérvénykönyvek bejegyzései számos papszenteléssel kapcsolatos folyamodványt tartalmaznak, azonban a promóciók részletei eleddig nem voltak ismertek. Éppen ezért az előadó által jegyzett, augusztusban publikált kötet hiánypótló munka.
A vizsgált korszakban a Kárpát-medence területéről összesen 793 személyre vonatkozó adatot elemzett Fedeles. Közülük 743 főt mozdítottak elő az egyházi rend szentségének különböző grádusaira, míg 50 személy promóciós engedélyt kapott, amely birtokában bármely katolikus főpappal felszenteltethették magukat. Az előadó bemutatta a kúriai szentelések forgatókönyvét, részletesen ismertette a szentelést megelőző vizsgálat elemeit, majd a magyarok által felvett rendek megoszlásáról, valamint az általuk viselt egyházi javadalmak megoszlásáról beszélt. A kandidálók származási és szolgálati helyeit ábrázoló összesítő térképeket elemezve rámutatott arra, hogy a falusi jobbágyok és mezővárosi parasztpolgárok alkották az Itáliába utazók többségét, amely a Magyar Királyság településszerkezetével állítható párhuzamba.
Különböző motivációs tényezők állhattak a magyarok (és a más országokból indulók) római utazásának hátterében. Elsőként a római zarándoklatok említhető, hiszen a peregrináció alkalmat kínált a szent rendek felvételére is, amellyel számos magyar is élt. A gyorsított eljárás lehetett a római szentelések egyik legfontosabb mozgatórugója, legalábbis a 15. század végétől. Ez azt jelentette, hogy az kánonjogi előírásokban meghatározott évi hat időponton kívül, az egyes fokozatok felvétele között előírt szünetek nélkül az alkalmas személyek szinte bármikor, néhány nap leforgása alatt akár az egyházi rend valamennyi fokozatát, az első tonzúrától az áldozópapi grádusig felvehették.
Számos olyan esetről tudósítanak forrásaink, amikor sem a helyi püspök, sem pedig helynöke nem tartózkodott székhelyén, esetleg akadályoztatva voltak, a püspöki méltóság hosszabb ideig betöltetlen maradt, illetve a helyi ordinárius csak nagyon ritkán tartott az egyházmegyében általános szenteléseket. Ilyen esetekben is megoldást jelentett római utazás. Előfordultak különböző visszaélések is, így a római utazás egyik mozgatórugójaként említhetjük például a megfelelő képzettség hiányát, a morális gondokat, illetőleg a személyes ellentétet, amelyek következtében a jelöltet a helyi püspök nem volt hajlandó felszentelni. Ugyancsak említésre érdemes a hamis javadalmakra történő szentelés esete is. A távoli Magyar Királyságból hosszú, nem egyszer veszélyes és költséges út vezetett Rómába, ezért Fedeles véleménye szerint nagyon kevesen vállalhatták a csalások napfényre kerülésének kockázatát.
A Kúriában felszentelt magyarok mindössze néhány százalékát alkották a hazai klérusnak, tehát korántsem tarthatjuk a kúriai promóciókat magyar szempontból tömegjelenségnek. A római szentelés közkeletű gyakorlatnak számított a hazai egyháziak körében is, amely például néhány soproni polgár végrendeletében is tetten érhető. Mindez pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy nem szükségszerű valamennyi kúriai ordináció hátterében a vallásos motívumon túlmutató indokok után kutatnunk.
Fedeles azzal a fontos megállapítással zárta referátumát, hogy mivel a kúriai szentelések komoly ellenőrzés mellett zajlottak, sőt a felszenteltek felkészültségét hazatérésüket követően a helyi ordinárius vagy helyettese is kontrollálta, nem tartható a közhelyes megállapítás, miszerint a Római Kúria képzetlen klerikusokkal „árasztotta” volna el a részegyházakat.
Fedeles Tamás előadásával egy, a nemzetközi tudományosságot jelenleg is foglalkoztató téma magyarországi vonatkozásait dolgozta fel példamutató alapossággal. A középkori történeti stúdiumokat hallgató diákok számára bemutatott résztéma nemcsak a középkori egyház működésébe engedett nagyobb bepillantást, de talán közelebb is vitte a hallgatókat a késő középkori Magyarország társadalmi viszonyainak megértéséhez.
