„Nem ünnepelni jöttünk, hanem a kegyelet adóját leróni…” címmel a mohácsi csatáról és koráról rendezett tudományos konferenciát Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, illetve a Kodolányi János Egyetem a székesfehérvári Királyi Napok keretében 2025. augusztus 18-19. között. A Mohács-kutatás számos neves alakját előadóként felvonultató rendezvényen a Fraknói Kutatócsoport is képviseltette magát, Tusor Péter elnökletével önálló szekcióban mutatva be Mohács egyháztörténeti vonatkozásait a második nap délelőttjén. (A konferencia programja itt érhető el.)
A szekcióban elsőként Kruppa Tamás Magyar-oszmán béketárgyalások és békekísérletek Mohács előtt címen tartott előadást (a diasor itt érhető el). Ennek során ismert és ismeretlen, főleg velencei követjelentéseket felhasználva tekintette át az 1500 és 1526 közötti időszak diplomáciai eseményeit a budai udvar és a Porta között. Az első békét 1503-ban kötötték meg, amely 1510-ben járt le. A béke megújítására 1511-ben megkezdett tárgyalások eredményeként elfogadott újabb béke, mivel az oszmán fél önkényesen megváltoztatott szöveget ratifikált, érvénytelennek minősíthető, ráadásul néhány hónappal később a szultánt fia megfosztotta a tróntól. Ezért új tárgyalásokat kellett kezdeni. Szelim, az új szultán apjához hasonló módszerekkel élve több alkalommal is lehetetlenné tette a békekötést egészen 1519-ig. Az ekkor elfogadott béke után néhány hónappal azonban a szultán is meghalt. Szulejmán, az új szultán 1520-ban ultimátumot intézett a magyar kormányzathoz, amely a már elődei által is meglebegtetett békéért adókövetelését nem fogadta el, ezért békekötésre sem került sor. 1511 óta tehát néhány hónapnyi békét, illetve fegyverszünetet leszámítva tartós hadiállapot állt fenn a Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom között, vagyis a diplomáciai kapcsolatok a közhiedelemmel ellentétben nem Szulejmán, hanem már Bajezid uralkodása alatt megromlottak.
Fedeles Tamás előadásában az egyházi bandériumok szerepét vizsgálta az 1520-as évek magyar-oszmán harcaiban (ennek ppt-je itt tekinthető meg). A Jagelló-korban egyre fenyegetőbbé vált az oszmán jelenlét a déli végeken, éppen ezért számos újítás történt a honvédelem szabályozása terén, amely természetesen az egyháziak szerepvállalását is érintette. Az igazi változást azonban II. Ulászló 1498. évi dekrétuma hozta, amelynek 20. törvénycikkelye 6900 főben határozta meg az egyes prelátusok és egyházi testületek által kiállítandó fegyveresek létszámát. A törvényben felsorolt 29 egyházi intézmény mellett azonban az 1498: 15. tc. alapján további egyházi kontingenseket is ki kellett állítani veszély esetén. Mindez azt jelenti, hogy legalább 7500 fős egyházi bandériumokkal kell számolni az előírások szerint. A rendelkezésre álló egyéb források alapján azonban úgy tűnik, hogy annak ellenére sem tudták felszerelni a dekrétumokban rögzített számú katonát a főpapok, hogy a birtokaikon élő jobbágyok után fizetendő hadiadó egy részét is e célra fordíthatták. Az előadás számos példa segítségével szemléltette, hogy mind a Nándorfehérvár visszafoglalására indított expedícióban (1521), mind a Szerémségben aratott kisebb magyar katonai győzelmek során (1523), mind pedig a mohácsi csatában (1526) részt vettek az egyházi csapatok. Mohácsnál az egyháziak részvételi aránya a teljes magyar sereg mintegy 20%-ára tehető, ami nem jelentéktelen, sőt az ütközetben a magyar főpapi kar 50%-a, két érsek és öt püspök is elesett. Mindez pedig egyértelműen jelzi az egyházi csapatok jelentőségét a Jagelló-kor törökellenes küzdelmeiben.
Nemes Gábor A pápaság küzdelmei az oszmánok ellen 1526 előtt címmel tartott előadást. Kezdésként áttekintette a pápaságnak a keresztes eszme létrejöttében betöltött szerepét, illetve a reneszánsz korban bekövetkezett, főleg a humanizmusnak köszönhető ideológiai módosulásokat. Az 1440-es évektől, de főleg 1453, azaz Konstantinápoly eleste után a pápai diplomácia egyik fő célkitűzése az Oszmán Birodalom elleni harc lett. A Magyarországra érkező pápai legátusok pedig a törökellenes harc főszereplőivé váltak. Hunyadi János hosszú hadjáratának sikerén felbuzdulva Giuliano Cesarini bíboros az 1444. évi támadás fő motorja volt, aki attól sem riadt vissza, hogy (mindenkit felmentve esküje alól) rávegye a magyar vezetést a törökkel megkötött béke felrúgására. A bíboros a súlyos vereséggel végződő várnai csatában maga is életét vesztette. A török elleni harc másik kiemelkedő alakja Juan de Carvajal bíboros volt, aki a keresztes hadjárat szervezésével oroszlánrészt vállalt az 1456. évi nándorfehérvári diadalban. A Jagelló uralkodók alatt három legátus is hazánkba látogatott: Pietro Isvalies (1500–1503), Tommaso de Vio (1523–1524) és Lorenzo Campeggi (1524–1525) kardinálisok. Míg Isvalies bíborosnak – aki szolgálataiért megkapta a veszprémi püspökséget – a feladata az volt, hogy II. Ulászlót egy törökellenes célú francia–pápai–velencei szövetség számára megnyerje, addig Vio és Campeggi a pápai segélypénzek kezelésén túl II. Lajos országainak kül- és belpolitikai megerősítésével kívánták hazánkat egy esetleges török támadással szemben felkészíteni. A legátusok ittlétük alatt pedig felügyelték a pápa által a török elleni harcra küldött segélypénz felhasználását is.
Kanász Viktor időrendben továbbhaladva Pénz, paripa, fegyver. Pápai segítségnyújtás az oszmánellenes küzdelmekben a Mohács utáni évtizedekben című előadásában a Mohács utáni évtizedek pápai segítségnyújtásának módjait vizsgálta (a ppt innen tölthető le). Ennek során bemutatta, milyen diplomáciai, pénzügyi és katonai segítséget nyújtott a római Szentszék. A diplomácia kapcsán elemezte, hogy a kettős királyválasztás milyen nehézségeket okozott, illetve a pápaság hogyan próbálta mediátorként fellépve a két fél közti békét megteremteni. Kiemelte, hogy az oszmánellenes küzdemekben a pápaság a keresztény hatalmak közti békét is nélkülözhetetlennek tartotta, s milyen eszközökkel próbálta - sikertelenül - elérni azt. A pénzügyi támogatás kapcsán felvázolta annak módjait, illetve részletesen elemezte a katonai segítségnyújtás három fontos példáját, Klissza várának támogatását, valamint az 1542-es és az 1543-as évet, amikor több ezer fős kontingenseket küldött Róma az oszmánok ellen. Mindezek után az előadó kiemelte, hogy a pápai segítségnyújtás ezekben az évtizedekben a középkori előzmények szerves folytatásának tekinthető. A pápai diplomácia céljainak elérése sikertelen maradt, ami elsősorban a pápaság és Európa megváltozott helyzetében keresendő. Ugyanakkor e próbálkozások vezettek el fél évszázaddal később Gianfrancesco Aldobrandini híres hadjárataihoz, illetve a 17. század végén a XI. Ince által létrehozott Szent Liga sikereihez, így a Magyar Királyság felszabadításához is.
Sági György Tomori Pál érsek emlékezete a kalocsai főegyházmegyében (A 20. század elejétől napjainkig) című előadásában röviden áttekintette, hogy a bő egy évszázad alatt milyen formában emlékeztek, illetve hivatkoztak utódai a néhai, a mohácsi síkon hősi halált halt főpapra, s többen is példaként állították maguk elé helytállását (a diasor elérhető ide kattintva). Az előadó mondandójában áttekintette, hogy az emlékezetpolitika mezsgyéjéről tekintve milyen módon állítottak az évek, évtizedek alatt az érsekség területén emléket Tomorinak, legyenek azok akár egyházi, akár világi vonatkozásúak. Bővebben vázolta a főpap kalocsai szobrának felállítása körüli elhúzódó, de határozott célt, hogy műemlékkel tisztelegjenek az ő, s egyúttal a mohácsi csatában elesettek emléke előtt. Jelenleg évenkénti megemlékezés helyszíne a szobor. Sorra vette a további, a főpásztornak emléket állító intézményeket és építményeket, többek között megemlítve a tavalyi évben átadott Kalocsa-Paks Duna-hidat, mely azóta már szintén Tomori Pál nevét viseli a jelenlegi érsek-utód, Bábel Balázs javaslatára.
Kanász Viktor és Nagy Katalin Burgio árnyékában. A budapesti nunciusok és Mohács emlékezete címmel a konferencia utolsó szekciója során a pápai nunciusok szerepét vizsgálták az 1920-as és 1930-as évek mohácsi megemlékezésein (prezentációjuk itt érhető el). Az 1926-os centenáriumi ünnepségen a nuncius, Cesare Orsenigo védnökként nagy figyelmet kapott, de tudatosan távol tartotta magát az esemény politikai részétől. Hasonlóan járt el utódja, Angelo Rotta is, aki elutasította részvételét a későbbi mohácsi megemlékezéseken, arra hivatkozva, hogy utazásai és elfoglaltságai vannak. A nunciusok távolságtartásának oka az volt, hogy ezeket a megemlékezéseket elsősorban politikai szereplők szervezték, és ők nem láttak bennük jelentős diplomáciai vagy pasztorációs lehetőséget. Emiatt a nunciusok szerepe passzív és inkább reprezentatív volt.
A Fraknói Kutatócsoport mindezek mellett több szálon is kapcsolódik a Mohács-kutatáshoz: legközelebb 2025 szeptemberében Sárváron mutatják be további eredményeiket (lásd itt), illetve Fedeles Tamás vezetésével folytatódnak a Jagelló-kori Püspöklexikon munkálatai a CPH közreműködésével (erről korábban pedig itt). Utóbbi intézmény igazgatója, illetve a CPH Hungarica–Vaticana-team fiatal munkatársai hallgatóként vettek részt a konferencián.
Az előadások teljes felvételei előkészületben.
