Fraknói-centenárium 1924–2024
A Nagyváradi Egyházmegye, a Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport (HUN-REN PTE-PPKE) és a PPKE BTK, valamint a Moravcsik Gyula Intézet 2024. május 2–4. között a nagyváradi püspöki palotában rendezte meg a Festum Varadinum keretében immáron tizedik alkalommal a Fraknói Akadémiát. A tudományos emlékkonferencia címe a következő volt: „Fraknói Vilmos püspök, nagyváradi kanonok, az MTA-főtitkára és a magyar történetkutatás”.
A X. Fraknói Akadémia helyszínét és témaválasztását az indokolta, hogy 2024-ben van Fraknói Vilmos (1843–1924) halálának 100. évfordulója. Fraknói volt a vatikáni magyar történeti kutatások fő szervezője a szentszéki gyűjtemények 1881-től kezdődő fokozatos megnyitását követően. Útnak indította a Monumenta Vaticana Hungariae-t, majd az 1890-es években egyházi javadalmai bevételeiből költségén magánintézmény formájában megalapította a római magyar történeti intézetet. Nem egyedül dolgozott, a munkálatokba többen is bekapcsolódtak. Fraknói munkatársainak a szerepe fontos, római működésüket azonban még nem vizsgálta alaposabban a történettudomány. Magának Fraknóinak római éveiről, terveiről és kiváltképpen örökségéről szintén lehetett és lehet még újat mondani. A róla elnevezett, 2015-ben még az MTA Lendület-program keretében a Pázmányon létrehozott, korábban nyaranta megrendezett Fraknói Akadémia az ő életét, szerteágazó tudományos tevékenységét, valamint a vatikáni kutatások élvonalához tartozó kortársait mutatta be.
A nagyváradi püspöki palota dísztermében Böcskei László nagyváradi megyéspüspök, az Fraknói Akadémia alapító kurátora, Tusor Péter, Kanász Viktor tolmácsolásában a PPKE BTK dékánja, Birher Nándor, majd Solymosi László akadémikus köszöntötte a nagyszámú, a Pázmányról, Pécsről, Szegedről, Kolozsvárról és Váradról érkező hallgatóságot. Fodor József püspöki helynök, a nagyváradi székeskáptalan nagyprépostja osztotta meg a tudós apát-kanonokkal kapcsolatos gondolatait. Ezt követően Böcskei Lászlóval együtt átadták a hallgatóságnak Fraknóinak az erre az alkalomra reprintben, a megyéspüspök ajánlásával kiadott Várad felszabadítása 1692-ben és XII. Incze pápa című művét.
Ezt követően kezdetét vette az első szekció, melynek előadásai a Rómában elkezdett magyar történeti kutatások hőskorát járták körbe új adatok és szempontok alapján. Tusor Péter előadásának középpontjában a Fraknói Vilmos által az 1880-as években elindított vatikáni magyar történeti kutatások intézményesülése állt. Élete végén Fraknói arról beszélt, hogy már a Monumenta Vaticana Hungariae elindulásától kezdve történeti intézetet hozott létre Rómában. A választott püspök 1894-ben épített római villájában ez az intézet „csupán” méltó székhelyet kapott. A Fraknói-villában működő történetkutató magánintézetet alapítója 1905-ben, majd 1911–1912-ben a nagyváradi káptalan, egyházmegye, valamint a püspöki kari közreműködésével kívánta szilárd jogi és pénzügyi alapokra helyezni. A tárgyalásokat mindkét alkalommal nyilvános polémia kísérte, és nem vezettek eredményre. A Római Magyar Történeti Intézet 1913-ban állami közreműködéssel jött létre. Fraknói egyházi javadalmai bevételéből épített villáját kizárólag történeti intézet céljaira – tehát nem azért, hogy követségi rezidenciaként működjön – az államnak adományozta. A püspöki kar e vita keretében határozta el egy tisztán egyházi intézet létrehozását az Örök Városban, megalapítását azonban „kedvezőbb időkre” halasztotta.
Szovák Kornél előadásában bemutatta Fraknói Vilmos helyét és szerepét a magyar középkorkutatás történetében. A pályakezdés forrásaira támaszkodva hangsúlyozta a történetkutató tárgyával való elköteleződésének tudatosságát, munkáinak kritikai méltatására emelt igényét, továbbá eszmevilágának és történetfilozófiai meggyőződésének kezdettől megingathatatlan voltát. Kiemelte a forráskiadási tevékenység mellett a feldolgozásra való törekvést, és a történetírói műfajnak a tudatos megválasztását. Noha a szintetizáló törekvés sem tagadható el Fraknóitól, a monografikus biográfiában találta meg a szándékainak és a történetkutatás helyzetéből adódó igénynek leginkább megfelelő formát, amelyben leginkább lehetősége nyílt arra, hogy a történetformáló személyiségen keresztül a személyiséget formáló korszak egészét bemutassa, hangsúlyait pedig az összegyűlt forrásanyag alapján a diplomácia, egyház- vagy művelődéstörténetre helyezze. Az előadó kitért a magyar középkorkutatás korabeli adottságaira, a pozitivista szemlélet és a belőle fakadó elvárások dominanciájára, és a késő középkor kutatásának nem pusztán hazai, hanem nemzetközi tekintetben is elhanyagolt állapotára. Forráskiadványait értékelve természetesen alapvetésként értékelte a két kiadványsorozatot, az ezek alapján megszületett szentszéki kapcsolattörténet három kötetét, továbbá a kegyúri jogról írott monográfiát és összeállított okmánytárat. Az előadó Fraknói tevékenységének távlati hatását a folyamodványok kutatástörténetében követte nyomon, ennek kapcsán végezetül kitért Fraknói vatikáni forráskutatásainak kiterjedt voltára, és az ebből fakadó nehézségekre, többek között egyes források „újrafelfedezésére”.
Őt követően Fedeles Tamás Szirtes Zsófia tolmácsolásában Fejérpataky László vatikáni kutatásokban játszott szerepét tekintette át. A fiatal történész Fraknói Vilmos kérésére kapcsolódott be a Monumenta Vaticana Hungariae sorozat munkálataiba 1883-ban. Ekkor Gentilis de Monteflorum bíboros pápai legátus magyarországi tevékenységére vonatkozó okmányok feltárásán és sajtó alá rendezésén munkálkodott, amelynek eredménye 1885-ben látott napvilágot. Második római kutatóútja alkalmával (1885–1886) pedig a Pesty Frigyes által megkezdett 14. századi pápai adószedők számadáskönyveinek magyar vonatkozású adatain dolgozott, amely kötet végül 1887-ben jelent meg nyomtatásban. Az említetteken túl Fraknóival, Theodor Sickellel, valamint néhány magyar és osztrák történésztársaival elsőként kutathatott a Dataria Apostolica levéltárában is, amelyről részletesen beszámolt Rómából írt leveleiben. 1913-tól egészen 1923-ban bekövetkezett haláláig aktívan részt vett a vatikáni kutatásokat szervező, a Magyar Tudományos Akadémia keretei közt működő Római Magyar Történeti Bizottság munkájában. Fejérpataky vatikáni vonatkozású munkásságának utolsó eredménye már elhunytát követően látott napvilágot. A Magyar Történettudomány Kézikönyve sorozat szerkesztősége Fejérpatakyt kérte fel a paleográfia és a pápai oklevelek diplomatikai összefoglalásának elkészítésére, azonban halála miatt ezeket már nem tudta megvalósítani. A hagyatékában lévő jegyzetekből, vázlatokból tanítványa, Áldásy Antal formált egységes kéziratot, amely 1926-ban, három évvel Fejérpataky halálát követően látott napvilágot.
A második szekció Fraknói kortársainak vatikáni munkásságáról szólt. Kanász Viktor Óváry Lipót nápolyi egyháztörténeti kutatásait ismertette. Ennek során kiderült, hogyan került az ifjú szerkesztő Garibaldi hadseregébe, majd mikor telepedett le Nápolyban, s ott milyen indíttatásra kezdte el magyar vonatkozású, közép- és kora újkori történelmi kutatásait. Felvázolta, hogyan dolgozott az MTA finanszírozásával a nápolyi és környékbeli gyűjteményekben, valamint milyen visszhangja volt későbbi publicisztikai és levéltári munkásságának. Bár Óváry Nápolyon kívül sok itáliai gyűjteményben, például Velencében és Firenzében is kutatott, minden próbálkozása ellenére sosem kutatott a vatikáni levéltában és könyvtárban, többek között a nápolyi Farnese-levéltár kora-újkori forrásainak – elsősorban III. Pál pápa korának – regesztázásával és feldolgozásával, illetve a Monumenta Vaticana Hungariae-ban való közreműködésével beírta magát a vatikáni kutatások historiográfiájába.
Nemes Gábor Fraknói Vilmos egyik tanítványáról és munkatársáról, Lukcsics Józsefről tartott előadást. Fraknói a fiatal klerikust a Hornig Károly veszprémi püspök támogatásával elindított okmánytár (Monumenta Romana Episcopatus Vesprimiensis) munkálataiba vonta be. Lukcsics József négyéves római kint tartózkodása alatt oroszlánrészt vállalt a veszprémi okmánytár III. és IV. kötetének létrejöttében, átnézte az Apostoli Kamara levéltárának köteteit. Nyári itthon tartózkodásai alatt rendezte a veszprémi püspöki és káptalani levéltárat is, az itt talált a veszprémi püspökség római vonatkozású okleveleket még beépítette a forráskiadvány függelékébe. Az előadás bemutatta, hogy a Monumenta Romana munkálatai során egy klasszikus csapatmunka zajlott, amely során a különböző fondokat egyes, a vatikáni kutatásokban járatos személyek (Beke Antal, Czaich Gilbert, Kollányi Ferenc, Sörös Pongrác, Tóth-Szabó Pál) vettek részt. A Monumenta Romana sikere Széchenyi Miklós győri püspökre is ösztönzőleg hatott, Nitsch (később Bossányi) Árpád személyében ő is kiküldött egy fiatal klerikust Rómába, hogy a győri püspökség római okmánytárát elkészítse, a vállalkozás azonban Nitsch alkalmatlansága és a kedvezőtlen körülmények miatt kudarcot vallottak.
Kruppa Tamás előadásának középpontjában Veress Endre nem sokkal Fraknói után megkezdett vatikáni kutatásai álltak. Veress elévülhetetlen érdeme, hogy kutatásainak köszönhetően a 16–17. századi Erdély, Erdélyi Fejedelemség rákerült a magyarországi és a nemzetközi tudományosság térképére. 1901-től megkezdett vatikáni kutatásai, amelyek nem sokkal később további itáliai levél- és kézirattárakkal bővültek, eredménye egy 20000 oldalra rugó gyűjtemény lett. Ezt az óriási mennyiségű anyagot, amelynek egy tekintélyes része máig kéziratban maradt, különböző, főleg életrajzi monográfiákban, illetve okmánytár formájában több sorozatban publikálta 1901 és 1948 között. Ezek között találjuk a Fraknói által alapított Monumenta Vaticana Hungariaet, valamint az MTA Monumenta Hungariae Historica sorozatait. Veress ugyanakkor ezek mellett saját sorozatot is indított Fontes rerum Transylvanicarum címen, amely mellé nem sokkal később újabb, a Fontes Rerum Hungaricarum párosult. Veress kiváló kapcsolatépítő és ápoló képességét mutatja, hogy kutatásait Trianon után a Román Akadémia is támogatta, amelynek köszönhetően folytathatta forráspublikációk készítését a szintén általa alapított Documente sorozat keretei között.
A Fraknói Kutatócsoport 19. századi kutatásai a Bischofslexikon/Püspöklexikon-projekt keretében az egyházmegyetörténetre összpontosulnak. Ennek keretében hangzott el a harmadik szekció keretében Abendvortragként az osztrák projektpartner, Rupert Klieber professzor előadása az 1804–1918 közötti magyar püspöki karról. A hierarchiához az 1889. decembertől arbei választott püspök Fraknói több szálon kapcsolódott. A Klieber-előadást Forgó András fordította és olvasta fel. (Részletek magyarul itt; németül itt) A nap zárásaként a püspöki köszöntőt követő vacsora után rendezték meg Kanász Viktor és Sági György vezetésével a szokásos egyháztörténeti kvízt.
A negyedik szekció Fraknói Vilmos, a „magyar Ranke” szerepét vizsgálta a modern medievisztikai és kora újkori kutatások meghonosításában Magyarországon. Újonnan elkészült életmű-bibliográfiájának elemzése mindezen túlmenően 18–19. századi munkásságára is rápillantást enged.
Rácz György Fraknóiról mint a magyar medievisztika megalapozójáról beszélt. Előadásában hangsúlyozta Fraknói hungarika kutatásai mellett a hazai forrásbázis növelésében betöltött szerepét. A Nemzeti Múzeum Széchényi Könyvtárának vezetőjeként ugyanis 1875-től a Kállay-levéltár átvételével megteremtette a családi levéltárak múzeumi kézirattárba kerülésének lehetőségét. Ezzel Fraknói könyvtárigazgatósága Pauler Gyula Országos Levéltárban végzett tevékenységével, a Diplomatikai Levéltár felállításával állítható párhuzamba. Az előadás több ponton utalt Fraknói és Pauler párhuzamos életrajzára, barátságukra, a segédtudományokban végzett tevékenységükre. Az előadás Pauler mai recepcióját is érintette.
Nemes Gábor Fraknói életművét a neves tudós bibliográfiájának összeállítása alapján elemezte. A tudománymetriai vizsgálat megállapította az életmű adatait: 63 kötet, 199 tanulmány, 230 lexikon szócikk, 15 recenzió és csaknem száz tudománypolitikai, közéleti írás alkotja a már a kortársakat is lenyűgöző munkásságát. Az előadó Fraknói Vilmos recenzióinak elemzése során során újabb adalékokkal gazdagította a neves tudós munkamódszeréről és tudományos hitvallásáról alkotott eddigi ismereteinket. Előszeretettel mutatott be külföldi kiadványokat, amelyek során mindig levéltári kutatásokra és forráskiadványok készítésére ösztönözte a magyar történész szakmát. A szakmailag kevésbé kvalitásos műveket erős hangnemű, olyakor vitriolos kritikával illette, de színvonalas munkáknál nem fukarkodott a dicsérő szavakkal sem. Bemutatta Fraknói álneveket írott cikkeit is, kísérletet téve az álnéven való publikálás okaira.
Az utolsó két szekció előadásai a főpap-történész kötődését Váradhoz, Erdélyhez, MTA-főtitkári tevékenységét, továbbá a munkásságát övező vitákat, valamint publicisztikáját és halálának körülményeit mutatták be.
Fraknói nagyváradi irodalmi kanonikátusáról, illetve a szentjobbi apáti javadalmáról Lakatos-Balla Attila szólt. A nagyváradi kanonokok kinevezésének és személyeinek történetét felvázolása után kimutatta, hogy a közhiedelemmel ellentétben az általa kutatott levéltári források szerint a tudós szentjobbról lényegesen kevesebb jövedelmet kapott az elképzelteknél, s mecenatúrájához a váradi stallum járult elsősorban hozzá.
Lőrincz Zita előadásában Fraknói Erdély-képét mutatta be. Erdély története a magyar nemzet tudatában hosszú ideig összefonódott a magyar nép történetével. Fraknói tudományos publicisztikájában Erdély nem jelentette a fő irányvonalat, munkáiban mentes volt a felekezeti elfogultságtól, törekedett a tudatosan objektív szempontból való bemutatásra. Az előadó Erdély problémáját „A magyar királyi kegyúri jog Szent Istvántól Mária Teréziáig” című Fraknói-munka alapján mutatta be. Erdély 1526 utáni kiszakadása az országból egy különleges jogi helyzetet eredményezett, amelyet a Szentszék is érdeklődéssel követett végig. Fraknói Vilmos munkájában a korabeli források ezek felhasználásával ismertette az erdélyi katolikus egyházszervezet újjászervezésére irányuló törekvéseket.
Orsós Julianna tudománypolitika-történeti elemzésre vállalkozott. Előadásában a Tudományos Akadémia elnöki tisztségét több mint harminc évig betöltő Berzeviczy Albert értékelését vette alapul. Berzeviczy Fraknói Vilmos emlékezete című, 1927-ben megjelent munkájában Fraknói legjelentősebb vitapartnereiként Thaly Kálmánt, Kossuth Lajost és Marczali Henriket nevezte meg. Az előadásból azonban kiderült, hogy a források alapján Fraknóinak Kossuthtal és Thaly-val egyszeri vitája volt, Thaly-val alkalomszerűen együtt dolgozott. Marczali Henrikkel pedig kifejezetten jó és rendszeres munkakapcsolatot tartott fenn. Ugyanakkor Fraknóinak a magyar államisághoz, közjogi kérdésekhez kapcsolódó műveiről szóló viták az emlékbeszédben nem szerepelnek.
Hőgye Attila és Cziráki Csongor közös előadásának témája Fraknói főtitkári tevékenysége, amit elsősorban levelezése és főtitkári jelentései alapján mutattak be. Fraknói Vilmos már tizenhét éves korában bekerült a tudományos életbe, mikor 1860-ban az MTA pályázatán díjat nyert munkájával. Huszonhét éves korában választják meg levelező taggá, majd három évvel később, 1873-ban az Akadémia rendes tagja és a II. Osztály (1870–1891 között a „bölcsészeti, társadalmi és történeti tudományok” osztálya) titkára lesz. Pályája gyorsan ível felfelé, 1877-től Arany Jánost helyettesíti főtitkári hivatalában, mikor ő azt már romló egészségi állapota miatt nem képes ellátni, majd 1879-ben Fraknóit választják Arany utódjának. A választás élethosszig szólt. Főtitkári teendői közé tartozott a hivatal személyi ügyeinek intézése, különböző felajánlások bejelentése, melyek közül több érdekes adomány is felbukkan tíz éve során. Feladatai között kiemelt szerep jutott az akadémiai tagokkal folytatott levelezésnek, meghívók, körlevelek és értesítők küldésének a tudósoknak. 1889-ben azonban már terhesnek érzi a pozícióhoz tartozó adminisztratív ügyintézést, így a másodelnöki tisztségre „cseréli” főtitkári kötelezettségeit, amit az alapszabály szerint csupán három évig tölthetett be.
Oláh P. Róbert előadásában, Fraknói Vilmos közéleti publicisztikáit ismertette, ami a nagy tudós pályájának kevésbé ismert szegmense. Fraknói 1870 és 1920 között több mint 30 cikket jegyzett főként a Magyar Sion és a Budapesti Szemle hasábjain. Három nagyobb témakör kapcsán, a katolikus autonómia 1870-es évek vitáiban, az 1882-es tanügyi törvény, valamint a világháború, főként Olaszország hadba lépése kapcsán ragadott tollat. A Magyar Sion szerkesztőjeként az 1870-es években minden évben elemezte a magyar katolicizmus helyzetét és számos megoldási javaslatokat is tett. Visszatérő pozitív példaként az Amerikai Egyesült Államok berendezkedését és a vallásszabadsághoz való viszonyulását emelte ki. A világháborús publicisztikái kiadott diplomáciai források elemzésén alapultak, amelyek így szinte külpolitikai elemzésekként is értékelhetők mindamellett, hogy éles kritikát fogalmazott meg mind az olasz kormány, mind a monarchia külpolitikai vezetése irányába. A vesztes világháború után Fraknói nem jegyzett több közéleti cikket, a kialakult helyzetre adott véleményét történeti munkáiból olvashatjuk ki.
Utolsó előadóként Kanász Viktor Fraknói Vilmos utolsó éveit és korai emlékezetét ismertette. Ennek során 1923-tól, a tudós 80. születésnapjától kezdve járta körbe a rendületlenül dolgozó idős pap utolsó éveit: a Trianon miatt jövedelmeitől nagyrészt megfosztott apát-kanonok, az utolsó arbei választott püspök műtétjét, lakhelyének problémáját, utolsó kutatásait és kéziratait. A Corvin-könyvtár feldolgozása végül posztumusz jelent meg, az MTA centenáriumi története befejezetlen maradt, ennek írása közben hullott ki kezéből végleg a toll. Halála és temetése bemutatását követően megtudhatták a jelenlévők síremléke felállításának körülményeit, valamint a róla készült képi – festmények, rajzok, karikatúrák, fotók, stb. – források áttekintésével jelezte a „sztártörténész” korabeli megítélésének mélységét és sokoldalúságát.
A tudományos előadásokat követően a harmadik napon Lakatos-Balla Attila és Böcskei László megyéspüspök vezetésével a többségében pázmányos résztvevők megtekintették a püspöki palotát, valamint a székesegyházat, végül a váradi vár és a belváros bejárásával zárták le a X. Fraknói Akadémiát.
Az előadások írott változatait, kiegészítve az életrajzzal foglalkozó egyéb közleményekkel Fraknói halálának napján, november 20-án emlékülés keretében mutatja be a névadója vatikáni tudományos örökségét folytató Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport. A centenáriumi emlékülés helyszíne annak a Központi Szemináriumnak a díszterme lesz, melynek Fraknói hat évig, 1858–1864 között a növendéke volt.
A X. Fraknói Akadémia megrendezését Birher Nándor dékán jóvoltából a Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK, Böcskei László megyéspüspök és a Nagyváradi Egyházmegye, részben pedig a Fraknói Kutatócsoport költségvetése (HUN-REN TKI) finanszírozta. A Fraknói-emlékkonferencia létrejöttét, lebonyolítását a nagyváradi püspökség munkatársai segítették: Méhész-Géczi-Erdei Anita referens (Centrum Patachich Zarándok és Kulturális Központ), Lakatatos-Balla Attila és Tünde történész-muzeológusok, Csorba Sándor levéltáros, valamint a székesegyház orgonaművésze, Kristófi János.
